2010. október 26., kedd

Vélemény a történtekről, álláspont a jövőről..

Igazándiból ezt a cikket senki nem tervezte. Egy puszta hozzászólásnak indult, melyről úgy véltem hogy a nagyérdemű is szivesen olvasná, jó lenne belőle blogbejegyzést fabrikálni.

Az alábbi irás Ivoviztől származik, az nCore egyik tulajától.

Miért kerülnek tiltásra az anyagok nálunk:
99%-ban azért, mert az előadó maga megkeres minket, és kulturáltan, nem fenyegetve megkér minket, hogy ha lehetőseg van rá ezentúl ne engedelyézzuk az általa készitett anyagok feltöltését. Érdekes módon (a listán ez jól látszik) van elég sok példa rá, hogy meg lehet ezt mindenféle következmeny nélkul oldani.

Van a másik veglet, aki rögtön perrel fenyeget, ha 10 percen belul se töröltük még az anyagot az oldalrol. Engem ők konkrétan hidegen hagynak, ez személyes velemeny. ProArt-tól is kaptunk már levelet, melyben leirták hogy 1234. evi torvény 12312. $ miatt töröljük a több ezer jogsertő tartalmat, mellékletben pedig küldtek egy kivonatot (765 torrentet megnezve.)

Ez az email egyébkent közvetlen azután jott, hogy az oldal a nyári razzia után újraindult. Érdekes módon a médiaban ők azt hangoztattak, hogy ők a lefoglalások ELŐTT figyelmeztettéék a torrent oldalakat, hogy intézkedjenek. Fura, hogy nekünk ez az email 2 hónapos késéssel jött meg. Nyilván ha eleget tettünk volna a felszólitásnak, akkor most egy darab torrent sem lenne az oldalon.

Egy kis plusz adalék: mi többször is megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot az ASVA-val és a ProArt-tal, hogy épitsenek ki egy működő üzleti modellt, és ha abban rációt látunk, értelmes, és nem 5000 Ft egy DVD (véletlenszerű szám, fogalmam sincs mennyi jelenleg egy dvd a boltban), akkor végre léphetünk egyről a kettőre.
A válasz szimplán annyi volt, hogy ez nem az ő dolguk, és keressük meg mi egyesével az összes előadót/kiadót, és velük kössunk szerződeseket, stb. Oké, akkor ők mire vannak? Nyilván nem ez a két alapitvany van csak az országban, akik kapják a pénzt f**zverésért, de az egész biztos, hogy mást nem csinálnak.

Kétlem, hogy olyan nehéz lenne egy üzleti modellt kiépiteni akár egy torrent oldalra, hogy az nyereségesen működhessen. A baj azzal van, hogy a kiadók minden olyan eladást veszteségként könyvelnek el, ami nem a bolti CD/DVD áron kerül eladásra. Nyilván ha pl. az oldal egyik napról a másikra fizetős lenne, és egy film 500 Ft lenne, akkor a felhasználók egy része azt mondaná: "minek fizessek 500 Ft-ot, ha másik oldalon megkapom továbbra is ingyen?" Jogos, de szerintem a felhasznalók nagyobb része már élne a lehetőséggel, és legális úton szerezné be onnantól az anyagokat.

A másik problema az, hogy nincs egy olyan oldal sem, ahol legálisan letölthető lenne _mindenféle_ tartalom. Mennyivel kényelmesebb felmenni pl. [helyettesits be egy torrent oldalt], letölteni a filmet, zenét, programot, játékot, ahelyett, hogy van 20 különböző oldal, az egyiken a film Xvid-ben érheto el, a másikon csak HD-ban, a harmadikon vannak a játekok, a negyediken a programok, stb. Kinek van erre türelme/ideje?

Lényeg a lényeg, minden marad a régiben, amig a két oldal nem jut közös nevezőre.

2010. október 23., szombat

Vissza a rendes kerékvágásba

Az oldalon mindennek működnie kell mostanra már, minden funkció élesitve lett.
Ha továbbra is problémák merülnének fel, kérlek ne felejtsétek azokat jelenteni a Bugreport fórum témában.

Továbbra se feledjétek:
A hivatalos twitter címünk : @ncorenews
Az @ncore twitter accounthoz semmi köze az oldalnak. :)

Karbantartás - Még nincs vége

Ezúton szeretném felhivni mindenki figyelmét hogy az oldalon végzett karbantartásoknak még nincs vége. Ha végzünk a dolgokkal, arról ha a főoldalon nem is, de itt mindenképp bejegyzés fog születni.

Az oldal jelenleg nem stabil, van olyan funkciója ami még nem működik. Az olyan dolgokat mint a meghivóküldés, jobb elhalasztani későbbi időpontra mikor minden visszaáll a rendes kerékvágásba.

2010. október 20., szerda

Karbantartás

Kicsit karbantartunk. Ez van, ezt kell szeretni. :)

update #1: jelen állás szerint az oldal leghamarabb késő este fog működni, de a holnapi indulás sem kizárt (sőt, inkább valószínű)

update #2: ahogy már twitteren is jeleztük, ma késő délután/kora este várható az indulás. Konkrét időpont még nincs, nem rajtunk múlik.

update #3: Az oldal újra üzemel, azonban pár leállás még várható, valamint a tracker sem megy jelenleg. Kis türelmet. :)

A hivatalos twitter címünk : @ncorenews
Az @ncore twitter accounthoz semmi köze az oldalnak. :)