2010. október 26., kedd

Vélemény a történtekről, álláspont a jövőről..

Igazándiból ezt a cikket senki nem tervezte. Egy puszta hozzászólásnak indult, melyről úgy véltem hogy a nagyérdemű is szivesen olvasná, jó lenne belőle blogbejegyzést fabrikálni.

Az alábbi irás Ivoviztől származik, az nCore egyik tulajától.

Miért kerülnek tiltásra az anyagok nálunk:
99%-ban azért, mert az előadó maga megkeres minket, és kulturáltan, nem fenyegetve megkér minket, hogy ha lehetőseg van rá ezentúl ne engedelyézzuk az általa készitett anyagok feltöltését. Érdekes módon (a listán ez jól látszik) van elég sok példa rá, hogy meg lehet ezt mindenféle következmeny nélkul oldani.

Van a másik veglet, aki rögtön perrel fenyeget, ha 10 percen belul se töröltük még az anyagot az oldalrol. Engem ők konkrétan hidegen hagynak, ez személyes velemeny. ProArt-tól is kaptunk már levelet, melyben leirták hogy 1234. evi torvény 12312. $ miatt töröljük a több ezer jogsertő tartalmat, mellékletben pedig küldtek egy kivonatot (765 torrentet megnezve.)

Ez az email egyébkent közvetlen azután jott, hogy az oldal a nyári razzia után újraindult. Érdekes módon a médiaban ők azt hangoztattak, hogy ők a lefoglalások ELŐTT figyelmeztettéék a torrent oldalakat, hogy intézkedjenek. Fura, hogy nekünk ez az email 2 hónapos késéssel jött meg. Nyilván ha eleget tettünk volna a felszólitásnak, akkor most egy darab torrent sem lenne az oldalon.

Egy kis plusz adalék: mi többször is megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot az ASVA-val és a ProArt-tal, hogy épitsenek ki egy működő üzleti modellt, és ha abban rációt látunk, értelmes, és nem 5000 Ft egy DVD (véletlenszerű szám, fogalmam sincs mennyi jelenleg egy dvd a boltban), akkor végre léphetünk egyről a kettőre.
A válasz szimplán annyi volt, hogy ez nem az ő dolguk, és keressük meg mi egyesével az összes előadót/kiadót, és velük kössunk szerződeseket, stb. Oké, akkor ők mire vannak? Nyilván nem ez a két alapitvany van csak az országban, akik kapják a pénzt f**zverésért, de az egész biztos, hogy mást nem csinálnak.

Kétlem, hogy olyan nehéz lenne egy üzleti modellt kiépiteni akár egy torrent oldalra, hogy az nyereségesen működhessen. A baj azzal van, hogy a kiadók minden olyan eladást veszteségként könyvelnek el, ami nem a bolti CD/DVD áron kerül eladásra. Nyilván ha pl. az oldal egyik napról a másikra fizetős lenne, és egy film 500 Ft lenne, akkor a felhasználók egy része azt mondaná: "minek fizessek 500 Ft-ot, ha másik oldalon megkapom továbbra is ingyen?" Jogos, de szerintem a felhasznalók nagyobb része már élne a lehetőséggel, és legális úton szerezné be onnantól az anyagokat.

A másik problema az, hogy nincs egy olyan oldal sem, ahol legálisan letölthető lenne _mindenféle_ tartalom. Mennyivel kényelmesebb felmenni pl. [helyettesits be egy torrent oldalt], letölteni a filmet, zenét, programot, játékot, ahelyett, hogy van 20 különböző oldal, az egyiken a film Xvid-ben érheto el, a másikon csak HD-ban, a harmadikon vannak a játekok, a negyediken a programok, stb. Kinek van erre türelme/ideje?

Lényeg a lényeg, minden marad a régiben, amig a két oldal nem jut közös nevezőre.

46 megjegyzés:

  1. Maximálisan osztom ivoviz és a többi tulaj, valamint stafftag idevonatkozó álláspontját, ezt a kérdést szerintem is már régen meg kellett volna oldani valamiféle normális párbeszéd keretein belül, elvégre mégiscsak a 21. században, a technika korában élünk, ahol igazából már semmi keresnivaója (sem lenne) az efféle vaskalapos önkényuralmi rendszereknek, mint a ProArt, az ASVA, vagy bárakármelyik hasonszőrű önjelölt, magát jogvédőnek kikiáltó vámszedő szervezetnek. A nemzetközi jog sajnos nem kis lobbyérdekek hatására tűri el, sőt számos esetben segíti is őket. Amíg ez a párbeszéd nem indul meg a torrent társadalom és a szellemi termékeket előállító-forgalmazó oldal között, és amíg ezen terület meg nem tisztítja magát az ilyen és ehhez hasonló élősdi férgektől, a probléma továbbra is fennáll majd. De jó humanistaként én hiszek valamiféle kompromisszumban, még ha arra várni is kell jópár évet talán...
    Addig azonban csak annyit mondhatok, senki se hajoljon be nekik, azzal csak rosszabb lesz!
    Csak így tovább Ncore!

    VálaszTörlés
  2. "véletlenszerű szám, fogalmam sincs mennyi jelenleg egy dvd a boltban"

    Ez mondjuk azért ciki. Ha már állást foglalsz egy témában, azért legalább az árakkal tisztában kellene lenni. Arról nem is beszélve, hogy évek óta lehet kevesebb mint egy mozijegy árárért filmeket kapni DVD-n. Ráadásul nem csak szarokat. A fenti megjegyzésből látszik (még ha valszeg túlzás is), hogy nem vehettél túl sok lemezt.

    VálaszTörlés
  3. Szerintem ez egy egyoldalú vita, itt úgyis az lesz amit többség, a nép akar. A népnek az az érdeke hogy ingyen legyen a cirkusz, akkor ingyen kell adni. Na de mivel civilizáció van, ezért csak elkérünk érte némi aprót. Az a személyes véleményem hogy ha (tudjuk miért ezt a példát hozom fel) Ákos albuma nem (asszem) 5e HUF lenne, hanem mondjuk 600-700, akkor biztos vagyok benne h egy igazi Ákos Fan ki fogja fizetni. Én is nagyon sok zenét hallgatok, és csak azoknak az előadóknak a korongját veszem meg aki szerintem megérdemli hogy ráköltsek. De azon kívül a 4-5 cd-n kívül én még vagy 30-40 cd-nyi anyagot gyűjtöttem be, amit szégyellek, mert tudom h valaki dolgozott vele, nekem meg ingyen van. És sehogy sem honorálom a munkáját. Én ilyen lelkiismeretes ember vagyok... De ha mondjuk egy Ossian album nem annyi lenne amennyi hanem mondjuk 800FT, akkor fel sem merülne bennem hogy letöltsem.

    VálaszTörlés
  4. Szellemi termékért pénzt kérni a múlt csökevénye. Az emberi összefogás eszméjével ellentétes. Nagyon hozzászoktunk, nemzedékeken átívelően hosszú haláltusa lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod mit? A faszom fog a hozzád hasonló idiótáknak bármit ingyen alkotni! Tudod mi jár ingyen neked? A szád.

      Törlés
  5. Szerintem addig nem fog megszűnni a fájlcserélés amíg (és most politikamentesen) de ilyen az átlagszínvonal MO-on, amíg a keresetek meg sem közelítik a tőlünk nyugatabbra levő pár száz kilométerre odébb élők átlagkeresetét.
    Én egy multi cégnél dolgozom ahol hanglemezek, játékok is vannak és dolgozói áron sem tudom megvenni az újdonságokat 3-4000 Ft (audio CD), illetve 7-8000 Ft (játék)alatt.
    Volt olyan vendégem aki németben él és le volt döbbenve az áraktól:
    -Azt hitte itt olcsóbb lesz minden, mivel itt tizedét keressük mint ők. Tévedett, sokkal drágább minden, hozzáteszem semmit sem vett, HAJRÁ GAZDASÁGPOLITIKA!

    Szánalom ami itt megy, hajrá NCORE!

    VálaszTörlés
  6. Süti: Azok a lemezek amikről te beszélsz, általában ilyen Tesco polcain roskadó "sikerfilmek" amit már mindenki látott. TV-ben is már 30x ledarálták.

    Ha lenne egy online shop ehhez, ugyanolyan letöltési lehetőséggel, akkor egyszerűen ott szerezném be. Ehhez hozzájárul hogy:
    1) Legyen jó minőségű (tehát akár BD50)
    2) Legyen gyors a letöltés (10MB/s+)
    3) Legyen megfizethető: Persze a sávszélesség és a tár is sokba kerül de még igy is elég olcsón tudják külföldön kiadni.
    4) Kerüljön fel minden GYORSAN. Ne keljen heteket, hónapokat várnom a dolgokra.

    Mégegyszer: A bejegyzés egy hozzászólásból született. Tehát egy szimpla irás amit folyamatosan körmöl az ember. Nem pedig hogy "Na most akkor jól megirom az egészet" és napokig itt ált a cikk, javitgatva, átirogatva. :)

    VálaszTörlés
  7. @Süti jó magyar szokás szerint egyből bele kell kötni mindenbe? Utoljára még a kilencvenes években vásároltam műsoros CD-t/DVD-t a mai árakkal nem vagyok tisztában, mivel nem vásárolok már semmi ilyesmit,sőt eszemben sincs megvenni bármilyen filmet, zenét boltban. Mert nem. Mert aljas lehúzás az egész. Artisjus-os matrica nélkül mennyiért is lehet írható DVD-t vásárolni? 40-50 huf. Marticával meg ugyanez 250 huf?
    Felhoztad példának:"Arról nem is beszélve, hogy évek óta lehet kevesebb mint egy mozijegy árárért filmeket kapni DVD-n. Ráadásul nem csak szarokat."
    Remek. 5-10éves filmek amik már a kertévéken is rongyosra lettek játszva. Gratulálok a széles látókörödhöz.

    A témához szólva, ha lenne legálisan működő üzleti modell, lásd külföldön azért van néhány, akkor használnám azt. Vannak zenész ismerőseim, őket lehetne kérdezni a jogvédők áldásos tevékenységéről. Hihetetlen pénzeket nyel be pl LLJunior meg a többi nímand "keleb", a kisebb zenekarok meg nem kapnak semmit. Amíg itt ilyen szervezetek működnek mint a proart asva artisjus és társai addig nem fog változni semmi. Nem érdekük a változás. Nekik jó ez ahogy van, pénz dől a házhoz a sok birkától.

    VálaszTörlés
  8. @Jószef

    úgy van ahogy mondod.
    amit meg akartam venni eredetibe, azt eddig is megvettem, pedig több oldalon is fentvan, akár nyílt trackeren is, de úgy gondoltam, megéri azt a 2-3ezer forintot (játékról van szó), mert szeretem.
    Először letöltöttem, végigvittem (többször is) aztán megláttam a trszkóban elérhető (!) áron, és rászántam az összeget.
    elérhető ár....
    elég tág fogalom, hogy kinek mi mennyit ér meg, de egy arany közép utat kéne csinálni valahogy.

    Bár én már most kijelentem, hogy amíg a minimálbérből is adózok sötétjózsi 8.gyerekére, vagy mert épül a miniszteri ingatlan (párttól függetlenül) alá lassan már egy kacsaláb, nem fogok szoftvert venni 3-400ezer FT-ért.

    beszélnek a jogvédők a bevételkiesésről, amikor meg végkielégítésként kapnak emberkék csillagászati összegeket (közpénzből), akkor annyit hallunk, hogy már nem lehet visszaigényelni tőlük...
    sok közszférában "dolgozó" embernek a nyugdíjáról nem is beszélve

    VálaszTörlés
  9. Nekem sokszáz CD-nyi zeném és jóval több filmem van, de egyáltalán nem érzem, hogy szégyellnem kéne magam amiatt, hogy nem gyáriak...a filmek terén egyáltalán nem sajnálom Hollywood-ot, vagy bárakármelyik stúdiót/forgalmazót, marad elég nyereség rajta így is, a zenéket illetően, amíg nem oldódik meg a tényleges támogatás lehetősége, addig max azzal fogom őket segíteni, hogy elmegyek annyi koncertre, amennyire tudok, az a bevétel már inkább jut el hozzájuk. A lemezvásárlással sajnos csak a jogvédők és a kiadók zsebét tömném, amit nem igazán szándékozok.
    A piszkálódás a fájlcsrélő oldalak ellen pedig eleve idejétmúlt és szélmalomharc jellegű....fel kellene már ébredni, ez már egy más fajta világ!

    VálaszTörlés
  10. Kedves NCORE! Nektek még csak reagálni sem kellene erre a nevetséges és gyerekes "akcióra"! XD

    VálaszTörlés
  11. Az internethavidíjba kellene beépíteni egy fix összeget(akinek nem kellene nem ezt a csomagot választaná),és ezt az összeget megkapnák a rászorultak.Ezek után büntethető lehetne mind a szolgáltató,mind a "letöltő"!

    VálaszTörlés
  12. meg am minek vegyek meg egy origi filmet 6-8ezerér dvd-n vagy akármin, amikor mire kikerül dvd-n már itt is letom tölten jóóó minőségben, aztán miután megnéztem, letörlöm. 6-8ezret porfogónak... ettől akkor sokkal jobb elképzelés az online videotéka, ahol mondjuk megkapom 24 órára a vetítés jogát, csak ezzel meg az a baj, h egy komolyabb minőségű film letöltéséhez nekem a jelenlegi netemmel nem 1 napra van szükségem...

    VálaszTörlés
  13. Ez felháborító, így is tele vannak pénzel ezek a kiadók. Jómódukban nem tudnak már mit csinálni. Ha ők lophatnak tőlünk, a zsebünkből mi miért nem csinálhatjuk?

    VálaszTörlés
  14. teljesen egyetértek ezzel és mellékesen megjegyzem hogy vannak játékok amik 10.000 ft felett vannak. Sajnos léteznek olyanok akik ezt nem tudják kifizetni és a gyerek meg nyaggatja értük.
    Szóval valahol mindenkinek kompromisszumot kéne kötni de nem a "szegény" ember kontójára...

    VálaszTörlés
  15. Én eleinte minden CDt megvettem, már csak tiszteletből is, de amióta utánajártam, és kiderült, hogy egy CD legyártása 1,5 Forintba kerül, befejeztem.

    A kiadóknak éppen elég pénzük van már, nincs kedvem tovább gazdagítani őket.

    A minőséget tisztességből továbbra is megfizetem, soxor megveszem a CDt/DVDt/Progit, MIUTÁN letöltöttem, és megállapítottam, hogy megéri.

    Ilyen volt pl a Windows7 is... de ha megszűntetik a torrenteket a jelenlegi formában vmilyen úton-módon, akkor arra csak annyi lesza válasz, hogy újabb módot találunk a kiadókartellek kijátszására.

    Sztem az nCore nagyon hasznos oldal, a közönsége is igen kulturált, szerintem egyszerűen nem jár jól az, aki ennek a közösségnek akar rosszat, nem éri meg ennyire tönkretenni a saját presztizsét.

    VálaszTörlés
  16. most megint nem megy az oldal?
    Remélem ákosnak (az énekes)
    ehhez nincs köze :)

    VálaszTörlés
  17. már sok-sok éve tart ez számtalan kérdőívet is kitöltöttünk, de még mindig semmi..., a többit tudjátok.

    VálaszTörlés
  18. Sőt én messzebbre mennék szerintem már a torrent oldalak sem a könnyű elérhető anyagok tárháza a digitális világban már a setopboxon keresztül távirányítón, vagy internetes mobilon lehetne zenét, vagy olcsó e-bookon lehetne újságot olvasni. Az e-book apple tábla pc-nél is beletört a bicskája az apple-nek mikor tárgyalt a lapkiadókkal hogy a saját boltjába akarta integrálni a nagy lapokat. Sajnos a mostani rendszer nem fog megváltozni mert akik létrehozták nem is akarnak rajta változtatni nem akarnak egymás tyúkszemére lépni. pl: Kiadok nem akarnak a boltok hasznát lefaragni mert sok kiadónak a boltokban is érdekeltsége van stb. Sajnos a befektetők nem akarnak kockázatos bizniszhez pénzt adni és így marad a mostani rendszer,mert az újakban mindig akad veszély,(feltörik és ingyen lesz minden) azért most se keresnek rosszul a nagy sztárok és a kiadók.

    VálaszTörlés
  19. Erre példaként csak a Kaukázus nevű zenekart tudom felhozni. Teljesen ingyenesen jó minőségben le lehet tölteni a számaikat. Ők tudják, hogy nem abból van a pénz hogy kiadják a lemezüket, hanem a koncertekből. A korongok csak az Proart és egyebek pénztárcáját vastagítja.

    VálaszTörlés
  20. Érdekes kérdésfelvetés, legalábbis számomra. Bár a játékok árát magam is állatira eltúlzottnak tartom, azért sokszor van rossz érzésem mikor valamit letöltök. Valaki írta, h a szellemi termékért a pénz szedése az a múlt csökevénye...Nem tudom. Ha valaki ír egy könyvet, zenét, játékot, abban baromi sok munkája van. A világnak azért nem kell Máltai szeretetszolgálattá válnia, hogy tessék itt van ez a játék 15en dolgoztunk rajta hat évet, szívtunk mint a torkosborz, de nektek adjuk ingyen, mert megérdemlitek. Ettől függetlenül viszont haznákban a szoftverek piaci ára valami horribilis. Nem elég, hogy egy vadonat új játék elfuttatásához egy egész atomerőmű kell lassan, ami mondjuk kóstál 190-400.000 HUFt (attól függ lapos e vagy nem) és ez még mindig csak két évre garancia, hogy elvisz mindent ami kijön! hanem még egy-egy játékért 12-13 ezreket is elkérnek a boltokban. Tehát ha most én minden játékot megvettem volna, ami jelen pillanatban a gépen van, akkor géppel együtt kb 300.000 pénzt fizettem volna ki, amiből a gép 160-at kóstált(na..nem egy erőmű) és nem mondanám, hogy megér annyit a dolog. Úgy érzem, hogy az illetékesek, ha feleennyiért árusítanák a szoftvereket/filmeket, akkor is állati jól járnának vele...és még megfizethetőnek is nevezhetnénk, kis jóindulattal.

    VálaszTörlés
  21. Teljesen egyet értek azzal, hogy valami megoldás kell.

    József írta, hogy mennyire ledöbbent a németországi vendége az áraktól. Én is így jártam a nyáron:

    Egy Angliában élő ismerőst látogattam meg kint a nyáron. Lehet mondani, hogy filmfüggő (egy egész fal tele van eredeti lemezekkel).
    Ezek között rengeteg Box Set van. Egy kettőnél ott volt a blokk és csak csodálkoztam.
    Példának okáért vegyük a Mátrix sorozat 10 DVD-s boxát (2006-ban vásárolta). Ez odakint akkoriban 15.5Ł Font volt.
    Namost ezt átszámolva a mostani Forint - Font árfolyamokkal max. 5-6000Ft.
    Akkoriban ha csak a 3 filmet vetted meg DVD-n, már többe került itthon.
    Ezen ha jól emlékszem van vagy 35 óra bónusz tartalom, amiben rengeteg érdekes dolog van (mindenesetre számomra).
    Az ismerősömnek nem bankár vagy valami hasonló jól kereső állása van, hanem szobafestő.
    Félreértés ne essék, most minden negatív tartalom nélkül:
    Van itthon is nem egy ismerősöm aki szobafestő és sajnos nem tudja ezt magának megengedni.

    Én teljesen el tudnám fogadni, és igénybe is venném, ha volna ilyen lehetőség hogy pl 500FT-ért letöltsek egy DVD filmet. Akkor már legalább legálisan lenne meg.

    Szerintem a kiadók sem esnének el a bevételtől, mert akkor sokkal nagyobb réteg tudná vásárolni ezen az áron a filmeket.

    Azt meg nevetségesnek tartom, hogy a tulajok kaptak egy emailt, hogy töröljenek 765 torrentet.
    1. Ez a szám csak a töredéke az oldalon található tartalomnak.
    2. Honnan tudták, hogy milyen torrentek vannak az oldalon. Egy account kellett ahhoz, hogy ezt meg tudják nézni. Mivel csakis meghívásos alapon lehet bejutni az oldalra, tuti hogy ezen szervezetek nem egy és nem két alkalmazottja használja az oldalt.

    VálaszTörlés
  22. Nos egy valamit rendre hibásan értékelnek azok akik számítgatják a "veszteséget", ami éri a kiadókat, és a sápot húzókat.
    Azt, hogy a letöltések mennyiségét simán beszorozzák az aktuális - általuk mondott - árral. Ezt számítják veszteségnek. De ez messze nem a valóság, és még csak nem is helyes logikailag, matematikailag, sem pedig statisztikailag. Arra még tényleg nem készült hitelt érdemlő felmérés, hogy vajon akkor is kellene, ha nem lenne helyette más? Én pl. majdnem biztos, hogy nem venném meg, két okból.
    1. Nem is tudok róla, hogy egyáltalán létezik. Nagyon sok kiadványról azért értesülök, mert látom torrent oldalon. Tehát, ha nem tudok róla ezer százalék, hogy nem is keresem a boltban sem. Tehát ezt ne tessék már veszteségnek betudni.
    2. Ha én úgy ítélem meg, hogy az csak épp, hogy egyszeri megnézésre, hallgatásra jó, és soha többet nem akarok róla hallani, akkor sem fogom megvenni a boltban, még akkor sem, ha semmi mást nem lehet benne kapni. (na jó, lehet, hogy kétszeri, mert nem hittem a szememnek és fülemnek, hogy erre képesek pazarolni az időt a "művészek, bár inkább kisiparosnak nevezném őket"). Szóval én ezt sem venném szigorúan veszteségnek.
    Mert ugyebár ha elmész egy pékhez, akinél már egyszer kaptál száraz kiflit mollyal és hajszállal a közepén, hát tuti, hogy rekizheti magát ahogy akarja, többet nem veszel nála semmit. Aztán pampoghat, hogy a szomszéd pék, (aki olcsóbban jobbat ad) az az ő veszteségét növeli. Na persze...
    A letöltés nem a vásárlás helyettesítő terméke.

    VálaszTörlés
  23. Lehet szarozni, de én Apple hívő vagyok. Nos, sokáig rágtam a kefét, hogy nem tudok zenéket vásárolni az iTunes-ban. Pedig szerettem volna költeni. Holott tőlünk erre, vagy arra ez megy. Van nekik Apple TV, nálunk nem megy. Ott van a Play Station Store a PS3-hoz és PSP-hez, nálunk nem megy. Nálunk b...szottul semmi nem megy. Gondolom, hogy ez nem rajtuk múlik, mert nekik egy gombot kellene csak on/off állásba pakolni ahhoz, hogy működjön és akkor legális is meg megfizethető is. Én azt gondolom, hogy minden a lovéról szól. Ez meg különösen. Itt olyan üzleti lobbi van, ami egyszerűen megbénítja, hogy legálisan vegyél cuccot. Ők meg itt MO-n zsírosodni akarnak és körömszakadtáig küzdenek mindezért. Ezzel csak az a baj, hogy ha idejében nem ismerik fel, hogy a világ körülöttük megváltozott és már nem lehet lekaszálni meg szopatni a népet akkor a nép eljut odáig, hogy forradalom és akkor ba....szhatját. És erre is láttunk már példát nem egyet meg nem is kettőt.
    És addig amíg ők így, addigmeg én úgy feljogosítva érzem magam, hogy megtagadjam a szivatásomat.
    Uff.

    VálaszTörlés
  24. hat en nem is ertem az egeszet,mirol is beszelunk?azt irjak egyesek,hogy en akkor fizetnek ha ennyivel meg annyival olcsobb lenne...ertem en!es letolteni nem is toltenetek semmit ingyen ugye?jobb eger klikk 800ft bal eger klikk 0ft free...es siman nyomnak a jobb egeret 800ert?nekem ez alsagos kicsit.a fajlcserelo oldalak nem szunnek meg tul nagy az igeny rajuk,meg a sokkal jobb gazdasagi helyzetbe levo orszagokba is.lasd piratebay!talan a legnagyobb...pedig a svedek azert kicsit jobban elnek!ha valami megvan ingyen minek fizetnel erte?szolidaritasbol?tedd meg...De szerintem ha az internet szolgaltatok (mindegyik)tamogatna a jogvedoszervezeteket egy havi osszeggel a sok millios bevetelebol akkor mindenkinek jobb lenne a szaja ize!de fizetni senki nem akar csak mutogat mindenki!ES MINDENKI RANK!!!

    VálaszTörlés
  25. "Szerintem ez egy egyoldalú vita, itt úgyis az lesz amit többség, a nép akar. A népnek az az érdeke hogy ingyen legyen a cirkusz, akkor ingyen kell adni."
    ezzel azért annyira nem értek egyet, hiszen ha lehetne akkor mindent ingyen követelne a többség. De az sem állapot, hogy a semmiért fizetsz olyan intézményeknek amik nélkül is ugyanúgy életképes a CD-DVD stb kereskedelem. én nem nekik szánom az összeget, hanem a művészeknek akik megdolgoztak azzal amit én otthon élvezek. Hiszem hogy működhet amit a zenészek is elkezdtek valamelyik évben: miszerint kiadtak lemezeket 1500 Ft os áron(ami akkor a boltban 3000 volt tehát nem tegnap volt ez sem:D)
    Hát legyen annyi pénzt megér annak aki szereti. Mai árakon 6-800 Ft amit mondtok sztem annál picit többet is megér amit tényleg szeretsz nem? De nem is ez a lényeg, hanem hogy tudjam azt hogy nem a semmiért fizetek, hanem a tényleges munkáért

    VálaszTörlés
  26. Nevetség ez az egész, én nem is értem miről beszéltek! Ez kb olyan mint a szabadszág egyenlőség testvériség ..... remélem értitek ... További jó vitát és ébredjetek fel ... MO sajnos már halott ahogy látom, külföldről is mindenki leszarja. Nem érdekli senkit és a politikusok is így vannak, az a kivétel h még pénzt tudnak mosni csinálni magunknak még azért van Magyarország(csak lassan elfogy a pénz amivel tartani tudják ..).

    VálaszTörlés
  27. Egy másik szemszögből is vizsgálhatjuk a dolgot:
    Engem nem túlzottan érdekelnek a vadiúj filmek, zenék, játékok és programok. Elsősorban ritkaságokat, máshol pénzért sem, vagy nagyon nehezen beszerezhető dolgokat (zene, film, SPORTESEMÉNY) keresek és gyakran meg is találok itt.
    Amennyiben az oldal megszűnne, hiába rohangálnék a kiadókhoz és "jogvédőkhöz", ők nem tudnák kielégíteni ez irányú igényeimet!!! Így hát amíg meg felelő alternatívát nem kínálnak fel maradok!

    Sziasztok :)

    VálaszTörlés
  28. Namár most csak annyit fűzök ehhez, hogy sokszor a bevételek nagy része nem az átlag emberek zsebéből vándorol át a készítők zsebébe... Teszem azt Windows: legnagyobb bevételt az MS a cégektől nyerik be meg az OEM gyártóktól... Filmek: Mozi vetítések TV stúdiók stb... Zene: Rádiók... Mi a jófenéért vegyek Windows-t 50 ezrekért? mert mindig lefagy? vagy minek vegyek filmet? Kiderül h egy rakás szar film azt verhetem a fejem a falba h dehülye voltam... Nameg a Zene... Persze még mit nem... Inkább akkor hallgatok rádiót ingyen van és van 1-2 jó adó is... egy szó mint száz ezek a jogvédők teljesen elvannak tévedve, nameg persze a kiadók is... az a baj h sok gazdag ember (teszem azt egy Hollywood-i) annyira begárgyul a sok pénztől h már az a kicsi pénzkiesés is szurja a szemét ami neki kb a zsebpénze... Teszem hozzá a letöltések sztem még hoznak is kicsit a konyhára ezeknek... PL esetleg egyesek letöltik a Windows-t ingyen, de majd ha egyszer céget alapitanak akkor már kötödni fognak a windows-hoz és megveszik, mert akkor már muszáj. Faterom is mindig letöltötte a Windows-t most h egy jóideje cégünk van muszáéj megvennie az ellenőrzések miatt... és nem ő az egyetlen sztem

    VálaszTörlés
  29. Van benne valami amit ivoviz mond. Én csak annyit mondanék, hogy mióta steamen körülnéztem volt pár dolog amit megvettem. Racionális árak voltak és úgy gondoltam ennyit megérnek. Egy olyasmit el tudnék képzelni filmekből is meg zenéből is mint az itunes. 1 szám 99 cent ha még jól emlékszem. filmekis olyan 7-800 ft átszámítva

    VálaszTörlés
  30. Gergely: Szerintem amit leírtál, hogy baromi sok munka van egy szoftverben, ez teljesen igaz. Viszont ha a zenét nézzük, ott szerintem egész más a dolog. Mármint... a zenélést nem kellene/lehet úgy felfogni, hogy "csinálok egy számot mert majd el akarom adni" .. Szerintem ez nem működik. Csinálja azért valaki mert szereti, szórakozása, öröme van benne. Én ugyan csak "szobagitározom", nincs zenekarom. De ha lenne zenekar, tuti hogy honlapra feltenném az anyagot FLACben és kész. Bevétel meg legyen koncertekből,pl, illetve más lehetőségekből, pl honlapra kibiggyesztett bazinagy "Donate" gombból, hogy aki igazán támogatni akar az megtehesse......

    VálaszTörlés
  31. Sziasztok!

    Teljes mértékben egyetértek Veletek.
    Hisz, azért töltenek sokan az NCore-rol, mert minden megvan, és ingyenesen. Ha nem így lenne akkor átvándorolnának xy torrent oldalakra amikből szintén van egy jó pár.
    Személy szerint nem értek egyet a kiadókkal (szakmai tapasztalat).
    Több ismerősöm is legális oldalakról szedik le a filmeket,stb és többször van, hogy rossz minőségben. Majd csodálkoznak,h oda adom nekik DVD-n jó minőségben(Ncore-rol).
    Csak így tovább Ncore!

    VálaszTörlés
  32. Én is úgy gondolom, hogy a letöltés és a vásárlás között nincs egyenes arány.
    A letöltött anyagoknak a 99.9 százalékát nem venném meg, mert NEM tudom megfizetni.
    Ha nem tudunk internetről letölteni valószínűleg vissza esik a tájékozottsági és tanulási szintünk is. Sok ember éppen összekuporgatja a pénzt egy gépre és utána a többi már mind letöltött anyagokból álló operációs rendszerereken és programokon alapul. Ha nekik úgy kellene megvásárolni ezeket nem hiszem, hogy büszkélkedni kellene Magyarországon, hogy mennyi internetes előfizető van és stb.

    Sütinek meg elég szar lehet, hogy őt kielégítik a 99 ft-os sikerfilmek is. Ha nem lenne elég, akkor tájékozott lenne az előbb felsorolt dolgokból is, és, hogy egy átlag fizetésnek hány százalékát teszi ki egy új dvd. A régieket meg hagyjuk azokat a M1-en is játszák..

    VálaszTörlés
  33. Az a baj a torrentekkel, h így a letöltött anyagok teljesen értéktelenné váltak. Tudjátok erre van egy jó példám:
    Egy cimborával beszélgettem valami chat-félén, és kérdezte tőlem, h megvan-e nekem xy zenekar z albuma. Mire mondtam, h persze, itt van a polcon, eredeti, mint majdnem minden zenei cd-m. Küldjem már el neki mp3-ban. Ekkor jöttem rá, h tovább tart felkelnem a székből, odamennem a polchoz, levenni a lemezt, visszamenni a géphez, begrabbelni a cd-t, bescannelni a borítót, majd átküldeni neki az egészet, minthogy küldök neki egy torrent linket, ahonnan már le is jött neki az anyag mire hármat számoltam. DE! Nekem még mindig ott van fizikai valójában a lemez, eredeti borítóval, tokkal/vonóval és sokkal nagyobb értéket képvisel, mint néhány fájl. Megbecsülöd, az mp3-makat nem. Ez így van a filmekkel és a programokkal is, bár én főleg zenékkel foglalkozom, ezért az előbbiekről érdemben nem tudok nyilatkozni.

    VálaszTörlés
  34. Gondoljatok már bele, egy CD legyártása asszem 2 forintba kerül, eladják 50-60Ft-ért darabját. A Justartos matricával ellátottat meg 250-ért. 200 forint jut a jogvédők zsebébe minden eladott lemezzel. Józan paraszti ésszel megállapítható, hogy az egész arra megy, hogy mindenki minnél több CD-t vegyen, mert abból lesz nekik a haszon, és ezt hogy érik el?
    Töröljük le a torrentről -> Többen veszik -> Több lesz a zsebünkben.
    Logikus? Igen. És hogy tudnak annyi embert átcs...ni.

    VálaszTörlés
  35. Sziasztok!:-)

    Én nem vagyok olyan hatalmas nagy bloger, de szerintem volna egy egyszerűbb megoldás is , ami kicsi nyüsszögéssel, de alkalmazható:
    Mivel magyarországon, a jogdijak stb... bezsedésvel emg iylenekkkel gondok vannak, ezért egy egyszerűbb megoldással szerintem át lehetne hidalni a dolgokat. Ha figyeleembe vesszük hogy hány tagja van az Ncorenak, akkor egyszerű kiszámítani, hogy ha mondjuk egy átalányszerződéssel a kiadó fele, legalizálni is lehetne a letolt motyeszokat innen.
    kb Ft/fő/hó, amire azt mondom, ha valaki nem szed le semmit, akkor az csak nézelődhessen, de letöltés engedélyezésére, csak ha befizetette az a havi átalányt, akkor lesz jogosult. Szerintem az artisjuss, vagy a többi jogvédő cég is verné a faxát örömiben ha megoldódna a dolog, s befoghaták a szájukat. Így már nem lenne vádolható a site a fizetési kötelezettség alóli kibújással, s ha nagyon óhajtja a kiadó, az általányér, persze csak kész letöltöttség arányába megkaphatnák, hogy mi volt amit leszedtek a felhazsnálók, illetve lehetne érvelni azzal is, hogy a rosszabb minőségű filmfelvételek, ha megfogják, a felhasználót akkor még talán vezs is egy legális példányt, mert mondjuk 40 gigát ami HDs leszedni, macerás egyrészt, másrészt meg egyszerűbb ha megveszi, s nem vágja oda az arányát. :-)
    szerintem!:-))
    üdv.:
    Szilárd

    VálaszTörlés
  36. a legnagyobb gond ott kezdodik,hogy mindenki ingyen es gyorsan akar mindent. fuggetlenul,hogy az micsoda.lehet itt dobalozni 800ft-al meg 1000-el.senki nem fogja megvenni,mert lesznek oldalak ahonnan ingyen lehuzhato. max egy vekonyreteg fogja meggondolni...en hala istenek abba tartozok igaz csak jatekot veszek ,de nem a legujabbat hanem akar 1 evest is hasznaltan. ProArt es az ASVA az meg szukseges rossz.nemenjunk bele abba,hogy ok kellenek vagy sem. minden eremnek van masik oldala. azert mert minket "baxogatnak" az egy dolog. nelegeltessuk az allatokat tilosba. ahoz,hogy fullra elore lephesunk,nagyon hosszu folyamatnak kell lezajlani. kiadoktol az eloadokig mindekit megkeresni es elmondani mit szertnenk. ezt kifogja felvallani? senki.addig marad minden a regibe. az arany kozep ut adott. kikezdi el kiepiteni,csak rajtuk es rajtunk mulik.

    tovabbi szep napot

    VálaszTörlés
  37. filmekről valahoyg úgy tom elképzelni pl usásoknál hoyg csinálnak egy NAAAAGY filmet.. na tegyünk bele pár nagy nevet hoyg el lehessen adni, meg sok sok reklámot csinálni neki.. megcsinálják elkészül, közbe megy a nagy hype... aztán bemegy a mozikba.. midenki tudja hyog egy idő után erősen lankad az érdeklődés... szóval max 1 hónap az egész.. ha ezt globálban akarják megtenni az csak egy szorzó a bevételnél.. de ugye ezt nagyjából meg tudják tervezni hogy kb mennyi teltházas illetve hány %-os kihasználtságú vetítések mennek a mozikban... közben vhol egy kiadónál elkezdik legyártani a BR meg DVD-ket... hoyg mire lefut a moziszezon, szétömlesztik a világban.. abból jön ki x millió dollár... (megjelenik az ingyen torrent) - mellesleg láttam egy kimutatást hyog kína+afrika+keleteurópa az aki szívja a torrenteket teháta csórók, akik ha originált is vennének csak kevesen vennék ezért elhanyagolható piacot képviselnek. szóval kijön a dvd. annak is van szezonalitása+ külön piaca.. szezonalitás végén (1 év) jönnek a nagy kereskedelmi csatornák... sóóók sok sok és még több pénzt jelent... aztán megjelennek a kisker csatornákon is... + megjelennek az alacsony elérhető áron megvehető DVD. És akkor jönnek mondjuk a film folytatása(i)... ami lendíti az első "rész" eladásait is kis mértékben.. vagy újra leadják a tv-ben az első részt amikor a mozikba kerül a második.. erre kis hazánkban is sokszor megelevenedni látszik. És kezdődik a kerék előlről.. BR+DVD->tv->olcsó DVD

    eltelik pár év 5-6 újra lehet vetíteni...

    gondoljunk bele hoyg ez mennyi pénz.. és maradjunk az usánál... baromi sok pénz ugye? és világviszonylatban? ááá annyi nincs is... :D

    szóval filmért nagyon ritkán adok pénzt azt is max mozira... ha teccik letöltöm.. nem az én kis letöltesem fogja csökkenteni a millió dolláros kiesést (lévén régió gazdasági versenyképessége-piaci helyzete)

    remélem nem lett hosszú, és túlfogalmazott, de szerintem értitek mire szeretnék rámutatni.

    egy pénzügyes.

    VálaszTörlés
  38. Z:
    Magam is szobagitáros vagyok...próbáltam számot írni, ismerek olyat, aki végigszenvedett eggyel. Nem kis meló. Nyilván egy kisebb együttes nem kér pénzt CDkért, ismerek jópárat akik koncerten tucatszám osztogatják ingyen. De ha kinövik magukat, akkor már fenn is kell tartani az együttest. Reklám, turnék stb. Nem gondolom tarthatónak azt az elgonolást, hogy a szellemi termék szart se érjen, semmilyen szempontból. Persze, az árak manapság Magyarországon nem tükrözik a realitást. Ez egy sajnálatos tény. De én egyébiránt azt se hinném, hogy ha nCoreon 5-800 Ft-ba kerülnének a cuccok akkor megvenném. Más tészta, hogy mondjuk van játék amit szinte már nem is lehet játszani multiban ha nem eredeti. Vagy nagyon jó példa egyik kedvenc játékom az Empire Total War arra, hogy az alap játék egy bugos fos, amire kidobnak rögtön patchet és ez mondjuk 1.5 nél érte el azt a szintet, amit kiadáskor kellett volna, hogy idegesítő bugoktól majdhogynem mentes. És nem egyszer megfordult már a fejemben az, h megvegyem. Szal ha ezt a politikát folytatnák és szimultán a megosztóoldalakon lehetőség nyílna olcsóbb, de legális termék beszerzésére, akkor én is a pénzest választanám. Egyszerűen azért, mert abban a helyzetben többet ad. De pl mi venne rá, hogy egy filmet legálisan megvegyek. Megnézem egyszer, ha nagyon jó, kétszer ha legendákba illően fantasztikus akkor akár négy-ötször is, de onnantól kész, vége. Ez nálam nem ér meg egy ezrest sem. Akkor inkább nem nézem meg sehogy. Tehát a megoldást én mindenképpen abban látnám, hogy a bolti árak drasztikusan csökkenjenek. Egy új játék esetében például a felére. Máris nagyot bővülne szerintem a vásárlók száma, és ha nem is lenne elég a profitkiesés megtérítéséhez, azért sztem kvára nem jelentene olyan baromba puffadt érvágást nekik.

    VálaszTörlés
  39. NA most az előttem szólókhoz képest másképp foglalok állást. Nézzük azt hogy nálunk mennyibe kerül 1 játék. És vegyük alapul ehhez mekkora gép kell. És a mai játékokhoz általában mindig kell internet. Na most én ismerek nem olyan embert akik nem engedhetik maguknak meg a kőkemény gépeket mert - kicsi pénz, nagy család, és ezen felül olyan helyen laknak ahol az netszolgáltatás qrva sokba kerül!! És ez nem vicc. Utána lehet járni hogy egy vidéki ki faluba mennyibe kerül 1 gyors net!! Ezek után még vegye meg a gyereknek a 10-12000 ft-os játékot még??

    VálaszTörlés
  40. Amit idáig le lett írva az ok. De szerintem egy dologra nem lett kitérve. Mi van akkor ha van 1 olyan család aki vidéken él és van gyerek is. És ráadásul kis pénzből élnek. Hogy tudják megfizetni 1 komolyabb gép árát? Vagy ha esetleg össze tudnak spórolni 1 jobb gépre . A vidéken lévő netszolgáltatók mennyibe számolják a jó netsebességet? Ehhez akkor adjuk még hozzá azt hogy meg kell venni 10-12000 Ft-os játékokat, mert ugyebár ezek csak nete lehet igazán kihasználni, mert ha pl. megveszi a legújabb fps játékot és kijátssza kb. 4 óra alatt akkor ez megéri a pénzét?? De ez csak 1 példa. És még nem volt szó a filmekről amit családostól kel megnézni meg a hasonlók.

    VálaszTörlés
  41. Mérges vagyok, mert régen, amikor még nem volt elterjedt az internet, édesapám megvett 7.000-12.000Ft-os játékokat nekem (most kb. 25.000Ft-35.000Ft lenne az inflációval?).

    Saját zsebpénzemből megvettem a minőségi magyar house és techno szcéna zenéit, és még néha most is hallgatom őket! Manapság NEM TALÁLOK egyetlenegy olyan jó mixet/albumot/játékprogramot, amire rákölteném a pénzem. DEMO-kat sem éri meg letölteni, annyira felgyorsult világban élünk ... de hamarosan úgyis apokalipszis lesz, aztán mindennek vége lesz. hehe :)

    Na de!
    A másik, hogy akkoriban egész jól keresett apum ... 10 év alatt szinte ugyanannyi a fizetése, úgyhogy csak nagyon ritkán vásárolok szoftvereket, és ez köszönhető Magyarország gazdaságpolitikájának.

    Régen még az 500Ft-os üres TDK Metallic / Colour CD lemezt is megvettem, érdekes akkor nem volt Artisjus. Mégis megvettem és a saját kis dolgaimat kiírtam.
    Most, hogy potom áron van, DE OTT AZ ARTISJUS, már csakazért sem veszem meg! Mindent winchesterre (ami fontos, annál persze marad a lemez...).

    Ja és még valamit szeretnék mondani, konkrétan Artisf@szcig@'nyoknak ezt:
    "A ki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ. (Jn. 8,7)"
    Gondolom ők sohasem töltöttek le semmi illegális anyagot...

    VálaszTörlés
  42. Több mint tízezer album után ki fizet, mit, melyiket, mennyit?
    Nagy a tudás ára. Főleg komolyzenét és jazzt füleltem le demonoidról lassan fél évtizede és még mindig az új, vagy csak eddig számomra ismeretlen érdekel. Nagyon ritkán szoktam elővenni kicsiny gyűjteményem, no de kérdem én hova vezet mind ez!? :)

    VálaszTörlés
  43. Több mint tízezer album után ki fizet, mit, melyiket, mennyit?
    Nagy a tudás ára. Főleg komolyzenét és jazzt füleltem le demonoidról lassan fél évtizede és még mindig az új, vagy csak eddig számomra ismeretlen érdekel. Nagyon ritkán szoktam elővenni kicsiny gyűjteményem, no de kérdem én hova vezet mind ez!? :)

    VálaszTörlés
  44. Szerény véleményem, két hónap kellett hogy letöltsék önmaguknak azt ami kellett. Majd jött a figyelmeztetés...Biztos hogy van ProArt-os felhasználó az oldalon.

    VálaszTörlés
  45. Amíg az üres CD/DVD-k árában benne van a jogdíj sőt még az mp3-akban is, addig nem vagyok hajlandó megvenni a több ezer forintos CD-ket.
    Az előadók meg már réges régen nem a CD-kből befolyt összegből "tartják" fent magukat, hanem a reklámokból, koncertekből. Tehát ennél kétszínűbb és álszentebb dolgot mint, amit ezek a magukat jogvédőknek beállító szervezetek csinálnak... ;)
    Nehogymár kétszer fizessünk ugyan azért :)

    Azzal meg egyetértek, hogy akik képesek egy normális hangvételű levélben kérni, hogy ne töltsék fel az anyagaikat, azok ennyit meg is érdemelnek.

    VálaszTörlés